Leírás:
A hotel a tengerparton található, Crikvenica városától 3 km távolságra. 1971-ben épült, 2016-ban újították fel, különlegessége, hogy emiatt tulajdonképpen a régi és a modern idők kombinációja tükröződik a belső tereken és a hotel hangulatán is. A tengerparton sok étterem várja vendégeket a környék gasztronómiájának különlegességeivel és hatalmas választékával. A nyári időszakban szervezett programlehetőségek közül tudnak válogatni a gyermekek és a felnőttek is, illetve ilyenkor egy kis turista vonat közlekedik a környező városok között, így könnyen el lehet jutni Selcébe vagy Crikvenicába.
Szállás szolgáltatások: ingyenes wifi, szobaszerviz, gyereksarok, beltéri medence, kültéri medence, bár, wellness, rendezvénycsarnok (esküvők, céges rendezvények), szuvenírbolt, strandszervíz
Ellátás: félpanzió italfogyasztással (víz, gyümölcslé, helyi bor és sör)
Szobák felszereltsége: saját fürdőszoba, légkondicionáló, telefon, mini-bar, TV, széf. A kétágyas szobák 3 fő részére pótágyazhatóak. Gyermek (0-12) elhelyezése pótágyon ingyenes.
Egyéb információk:
Igény esetén a tartózkodás hosszabbítható vagy rövidíthető, valamint kombinálható körutazással, vagy más tengerparti pihenéssel! Az ajánlatban szereplő időpontoktól és időtartamtól eltérő utazások esetén egyéni igények alapján személyre szabott árajánlatot készítünk. Az árak az alkalmazható kedvezményektől és a szabad helyektől függően a megrendeléséig változhatnak.
Az ár tartalmazza:
Az ár nem tartalmazza:
Indulási időpont | Időtartam | Szobatípus | Ellátás | Ár | Megjegyzés rovat | |
---|---|---|---|---|---|---|
2024-05-18 - 2024-05-25 | 7 éj | Superior Double Room with additional bed, French Balcony (SU2FB), 2 felnőtt | Félpanzió | 278.543 Ft | Ft/fő, 2F, Félpanzió | |
2024-06-01 - 2024-06-08 | 7 éj | Superior Double Room with additional bed, French Balcony (SU2FB), 2 felnőtt | Félpanzió | 315.173 Ft | Ft/fő, 2F, Félpanzió | |
2024-06-08 - 2024-06-15 | 7 éj | Superior Double Room with additional bed, French Balcony (SU2FB), 2 felnőtt | Félpanzió | 315.173 Ft | Ft/fő, 2F, Félpanzió | |
2024-06-15 - 2024-06-22 | 7 éj | Superior Double Room with additional bed, French Balcony (SU2FB), 2 felnőtt | Félpanzió | 325.193 Ft | Ft/fő, 2F, Félpanzió | |
2024-06-22 - 2024-06-29 | 7 éj | Standard Double Room with additional bed, Balcony (S2BP), 2 felnőtt | Félpanzió | 365.742 Ft | Ft/fő, 2F, Félpanzió | |
2024-06-29 - 2024-07-06 | 7 éj | Standard Double Room with additional bed, Balcony (S2BP), 2 felnőtt | Félpanzió | 365.742 Ft | Ft/fő, 2F, Félpanzió | |
2024-07-06 - 2024-07-13 | 7 éj | Standard Double Room with additional bed, Balcony (S2BP), 2 felnőtt | Félpanzió | 371.896 Ft | Ft/fő, 2F, Félpanzió | |
2024-07-13 - 2024-07-20 | 7 éj | Standard Double Room with additional bed, Balcony (S2BP), 2 felnőtt | Félpanzió | 408.832 Ft | Ft/fő, 2F, Félpanzió | |
2024-07-20 - 2024-07-27 | 7 éj | Standard Double Room with additional bed, Balcony (S2BP), 2 felnőtt | Félpanzió | 408.832 Ft | Ft/fő, 2F, Félpanzió | |
2024-07-27 - 2024-08-03 | 7 éj | Standard Double Room with additional bed, Balcony (S2BP), 2 felnőtt | Félpanzió | 408.832 Ft | Ft/fő, 2F, Félpanzió | |
2024-08-03 - 2024-08-10 | 7 éj | Standard Double Room with additional bed, Balcony (S2BP), 2 felnőtt | Félpanzió | 408.832 Ft | Ft/fő, 2F, Félpanzió | |
2024-08-10 - 2024-08-17 | 7 éj | Standard Double Room with French Balcony (S2) , 2 felnőtt | Félpanzió | 381.412 Ft | Ft/fő, 2F, Félpanzió | |
2024-08-17 - 2024-08-24 | 7 éj | Standard Double Room with French Balcony (S2) , 2 felnőtt | Félpanzió | 381.412 Ft | Ft/fő, 2F, Félpanzió | |
2024-08-24 - 2024-08-31 | 7 éj | Standard Double Room with French Balcony (S2) , 2 felnőtt | Félpanzió | 348.140 Ft | Ft/fő, 2F, Félpanzió | |
2024-08-31 - 2024-09-07 | 7 éj | Standard Double Room with French Balcony (S2) , 2 felnőtt | Félpanzió | 342.592 Ft | Ft/fő, 2F, Félpanzió | |
2024-09-07 - 2024-09-14 | 7 éj | Standard Double Room with French Balcony (S2) , 2 felnőtt | Félpanzió | 289.174 Ft | Ft/fő, 2F, Félpanzió | |
2024-09-14 - 2024-09-21 | 7 éj | Standard Double Room with French Balcony (S2) , 2 felnőtt | Félpanzió | 280.272 Ft | Ft/fő, 2F, Félpanzió | |
2024-09-21 - 2024-09-28 | 7 éj | Standard Double Room with French Balcony (S2) , 2 felnőtt | Félpanzió | 246.695 Ft | Ft/fő, 2F, Félpanzió |