Ingyenes kora reggeli transzferek indulnak Debrecenből, Miskolcról és Pécsről Budapestre. Mindkét útvonalon további felszállási lehetőségeket biztosítunk. A főváros után az M5-ös autópályán haladunk dél felé. Kecskeméten, Kiskunfélegyházán és Szegeden felszállási lehetőség. Röszkénél határátlépés Szerbiába, majd a gazdag termőföldjéről híres Vajdaságon keresztül érkezünk a szerb fővárosba, Belgrádba. Felkeressük a sok ostromot megélt nán-dorfehérvári várat, a Kalemegdant. Itt aratott fényes győzelmet 1440 ben Tallóci János várkapitány az ostromló szultáni seregek felett. 1514-ben itt győzte le Dózsa György nándorfehérvári lovastiszt a szendrei lovas szpáhik vezérét, a legyőzhetetlennek hitt epiruszi Ali béget. 1456-ban Hunyadi János és Kapisztrán János itt verte vissza a török ostromot és itt halt hősi halált Dugovics Titusz. A győztes csata emlékére szól minden délben a harangszó. Ezt követően városnézés a központban: a színház épülete, a királyi palota, a parlament. Belgrád után még 150 km-t haladunk déli irányba szállásunkig. Fakultatív vacsora.
Utazás Szerbián keresztül Montenegróba. Festői tájakon, (Jahorina, Zlatibor, Jelica, Pester) a Moraca folyó által vájt völgyben - a hegyek között -, suhan autóbuszunk. Így jutunk el a XII. századi ortodox szentélyhez a Moraca-monostorhoz, mely a maga nemében páratlan bájjal és gazdagsággal bír. Csörgedező patak, meredek hegyoldal és hangulatos völgy veszi körbe a kolostort. Ezt követően fotószünetet tartunk a gyönyörű Moraca szurdokvölgyben. Nagyon idilli hely. Montenegró fővárosán áthaladva az albán határ felé vesszük az irányt, és Han i Hotitnál lépünk be Albániába. A határátkelést követően 45 perces buszozás után érkezünk első albán szállásunkhoz Shkodrába, mely Észak Albánia legjelentősebb városa. Hotelünk ****-os.
Délelőtt a közelben lévő Rozafa várát keressük fel, ahonnan szép kilátás nyílik a környékre. Kis túrázással vagy kisbusszal lehet a várhoz feljutni (túracipő javasolt). Folytatjuk utunkat Tiranába, ahol városnézés szerepel programunkban. A Szkander bég téren csoportosulnak a látnivalók. Az Et'hem Bey-mecset 1821-re készült el, a mellette látható 38 méter magas Óratoronnyal együtt. Mivel a mecseteken nincs óra (ellentétben a nagyobb katolikus templomok többségével), ezért épült a városközpontban óratorony. Látványos a tér névadójának szobra. A téren található monumentális épületek továbbá a Nemzeti Könyvtár és a Nemzeti Történeti Múzeum. A sétánk végén érintjük az egyetemi negyedet is. Látni fogjuk, hogy még nagy fejlesztés előtt áll a népességét tekintve sokarcú főváros. A fővárosból tovább utazunk és Durresben elfoglaljuk ****-os szállásunkat (2 éj).
Reggeli után Durresben városnézés. Ez az ország második legnagyobb városa. Megtekintjük az érdekes módon felfedezett amfiteátrumot és a belvárost. Programunk után tovább indulunk Szkander bég szülővárosába, Krujába. A hegytetőn álló várban, ahol egykoron Szkander bég az oszmánok ellen harcolt, jelenleg a nemzeti hősnek szentelt múzeum várja a látogatókat. Az épület mellől mesés kilátás tárul elénk. A közelben helyi termékeket árusító üzletek találhatóak. A bazár érdekessége, hogy már Szkander bég korában is árultak itt különféle tárgyakat, eszközöket. Emléktárgy vásárlási lehetőség. Kora délután folytatjuk utunkat, Shkodrába érve városnézés, mely során a belvároson kívül egy szép muzulmán mecsetet és az ország legnagyobb katolikus templomát, a Szent István Székesegyházat is láthatjuk. A várost i.e. IV. században alapították az illírek, ma Albánia 5. legnagyobb települése, fejlett gazdasággal és egyetemmel. Ezután elfoglaljuk *****-os szálláshelyünket Shkodrában.
Leírás | Időtartam | Ár | ||
|
0 |
A teljes alapprogramot 5 éjszaka szállást 4 csillagos és 1 éj szállást 3 csillagos szállodák kétágyas szobáiban Reggelis ellátást, melyhez fakultatív vacsora rendelhető Modern, légkondicionált turistabusszal történő közlekedést Ingyenes fel- és leszállási lehetőséget 15 városból Magyar nyelvű tapasztalt idegenvezetőt a programok során Útlemondási biztosítást (egészségügyi probléma esetén)
Indulási időpont | Időtartam | Szobatípus | Ellátás | Ár | Megjegyzés rovat | |
---|---|---|---|---|---|---|
2026-04-02 - 2026-04-08 | 6 éj | 2 ágyas szoba | leírás szerint | 219.000 Ft | Ft/fő, 2 ágyas szoba | |
2026-04-27 - 2026-05-03 | 6 éj | 2 ágyas szoba | leírás szerint | 229.000 Ft | Ft/fő, 2 ágyas szoba | |
2026-05-25 - 2026-05-31 | 6 éj | 2 ágyas szoba | leírás szerint | 229.000 Ft | Ft/fő, 2 ágyas szoba |