Ingyenes kora reggeli transzferek indulnak Debrecenből, és Pécsről Budapestre. Mindkét útvonalon további felszállási lehetőségeket biztosítunk. A fővárost elhagyva Kecskeméten Kiskunfélegyházán és Szegeden felszállási lehetőség, majd határátlépés Szerbiába. Belgrádba érve a nándorfehérvári erődnél kezdjük programunkat. Megnézzük a Győztes-emlékművet, a Zindan-kaput, a Szent Petka-kápolnát, az Órakaput és az Óratornyot is. Ezután megkezdjük városnézésünket Új-Belgrádban, ahol olyan figyelemre méltó épületeket fogunk látni, mint a Kommunista Párt volt székháza, a Szövetségi Palota, a Genex-torony vagy Belgrád nyugati kapuja és még sok díszes épület. Rövid szabadidő után elfoglaljuk szállásunkat Belgrádban. Fakultatív vacsora után, egyénileg el lehet látogatni a Skadarlija művészi negyedbe, amelyet gyakran hasonlítanak a párizsi Montmartre-hoz a bohém hangulata miatt.
Reggeli után útnak indulunk Nyugat-Szerbia felé, amely vad és érintetlen természetéről, ízletes konyhájáról, valamint vendégszerető lakóiról ismert. Első megállónk egy meghökkentő látványosság, ,,Ház a Drina folyóban". Képzeljenek el egy kicsi sziklát a folyóban melyen egy színes faház áll. Ezt fotózhatjuk le. Itt ebédelési lehetőség. Folytatjuk utunkat a híres Sargan-nyolcashoz mely egyedülálló keskeny nyomtávú vasút. Kb. 2,5 órás vonatozás során mesés kilátás nyílik Mokra Gora hegyvonulatra és völgyekre. Drvengradban (Favárosban) szállunk fel és le a kisvonatról. Emir Kusturica az ,,Az élet egy csoda" című filmjének forgatása során döntött úgy, hogy megépíti ezt a különleges ,,városkát". Szállás Zlatiborban (2 éj).
Reggel indulunk az Uvaci ,,Különleges Természetvédelmi Terület"-re. Első látványosság az Uvac kanyon. Ez Európa harmadik legnagyobb és legmélyebb völgye. A terület védelmet nyújt 219 egyedi növényfajnak, 24 különböző halnak és 130 ritka madárfajnak. Ezt követően fakultatív hajókázási lehetőségünk lesz, több kisebb hajóval a kanyargó Uvac folyón és gyönyörködhetünk a lenyűgöző tájban. Zlatiborba visszaérve, aki szeretné, felszállhat Gold Gondola Lift-re (fakultatív). Ez a leghosszabb panorámás felvonó a világon. Szállás. Fakultatív vacsora.
Reggeli után ellátogatunk a Gostilje-vízeséshez. Ezután Sirogojno faluba utazunk, amely a néprajzi múzeumáról és a nyers gyapjúból készült pulóverekről híres. Megtekintjük a szabadtéri múzeum néprajzi kiállítását, mely Öregfalu néven ismert. Meglátogatjuk a Stopica-barlangot, amely egyedülálló geológiai jellegzetességgel rendelkezik. Délben Zlatibor környéki specialitásokból készült ebédet fogyaszthatnak el azok, akik ezt választják. Délután visszaindulunk. Szállás Belgrádban.
A teljes alapprogramot 4 éjszaka szállást 4 csillagos szállodák kétágyas szobáiban Reggelis ellátást, melyhez fakultatív vacsora rendelhető Modern, légkondicionált turistabusszal történő közlekedést Ingyenes fel- és leszállási lehetőséget 15 városból Magyar nyelvű tapasztalt idegenvezetőt a programok során Útlemondási biztosítást (egészségügyi probléma esetén)